2011. március 15., kedd

Szabadban

IMG_1521

A hosszú hétvégén az aktív pihenésé volt a főszerep, ezt persze elősegítette az is, hogy végre megérkezett a tavasz. Vasárnapra néhány fotós barátommal terveztünk egy kis kirándulást. Úgy beszéltük meg, hogy mindenki hozhatja az oldalbordát, és az utánfutókat is. Helyszín a Hármashatár-hegy volt, természetesen túl nagy túráról szó sem lehetett a lurkók miatt, de végülis nem teljesítmény túrát terveztünk. :)

IMG_1526IMG_1532IMG_1536IMG_1540IMG_1543IMG_1548
IMG_1523IMG_1535IMG_1553IMG_1564

Nem lehet elég korán kezdeni! :)

IMG_1567

Mi Ágival kettecskén mentünk, mivel Dani nagyfiúnkat már nem lehet rávenni egy ilyen programra. A teljes sztorihoz tartozik még az is, hogy mi visszafelé elköszöntünk a többiektől, és kicsit kibővítettük a túra útvonalát. A Hármashatár-hegyről lesétáltunk Hűvösvölgybe, onnan a Gyermekvasúttal eldöcögtünk Csillebércig, majd onnan megint gyalog folytattuk a túrát egészen Budaörsig. Onnan már tömegközlekedéssel jutottunk haza.Elárulom, este nem kellett már altatni minket. :)

4 megjegyzés:

  1. Elolvasni is hosszú ez a túra, nemhogy lekutyagolni. Én pld-ul asszem belepusztulnék ebbe. :)

    VálaszTörlés
  2. Hú, nem mondom jól bírjátok! :) Klassz lehetett!

    VálaszTörlés
  3. Na igen, az eleje a gyerkőcökkel laza volt, aztán bekeményítettünk. :)

    VálaszTörlés