Most már kezd tradícióvá válni, hogy a szülinapomon kiterelem a kedves egybegyűlteket a szabadba és lemozogjuk kicsit az ebédet. :)
Három évvel ezelőtt volt az első ilyen alkalom, akkor még igen furán nézett rám a rokonság, hogy miért molesztálom őket. Most már szinte ugrásra készen várták, hogy mikor megyünk már egy kicsit futkározni és friss levegőt szívni. Csak tessék figyelni az arcokat, ugye senki sem néz ki úgy, mintha kényszerítve lett volna! ;)
2011. április 21., csütörtök
Ismét eltelt egy év
2011. január 21., péntek
2011. január 9., vasárnap
Szilveszteri képregény
Egy kis csúszással számolok be az elmúlt év utolsó napjának történéséről.
Ezt a napot kis családom, néhány kedves barátunk társaságában töltötte. Eme kedves barátok a fotográfia iránt (is) heves érdeklődést mutatnak, ezért természetesen sok kép került rögzítésre. A bejegyzésben bemutatott képek a társaság közös produktuma, nem tudnám már biztosra megmondani, hogy melyik képet ki készítette. Ez többnyire abból adódik, hogy a Canon gépem – amin Endre régi, manuális, és kicsit gombás Minolta obija volt – kézről-kézre járt. Ezekből a képekből válogattam össze egy csokorra valót. A képeken keresztül megismerkedhetünk a kis történet szereplőivel, és egy kis gasztronómiai betekintést is nyújt.
A képeket tessék úgy tekinteni, hogy abszolute experimentális jellegűek! :)