Dóri és Robi előfotózását már láthattátok egy korábbi posztban, nem régiben sor került az esküvőre is Gyomaendrődön. Na de itt álljunk is meg egy kis kitérő erejéig. A képen látható pár már március óta házaspárnak minősül, mivel már akkor örök hűséget fogadtak egymásnak egy hazánktól igen távol eső helyen. Persze ott csak kettesben voltak, itthon pedig csaptak egy igazi lagzit, hogy senki ne maradjon ki a jóból. Ezt az eseményt voltam hivatott megörökíteni, a készülődéstől kezdve, a tortavágásig.
Fogadjátok szeretettel ennek a napnak a zanzásított változatát. KATT IDE!
Szia Zsolt!
VálaszTörlésNagyon kedvesre sikerült az esküvőről az összefoglaló képsorozat.
Gratulálok!
tézé
Köszönöm Zoli, a pár nevében is!
VálaszTörlésSzia Zoli!
VálaszTörlésBocsánat, hogy ide alá írok(majd törlöd), de gratulálok a Goldenblog 50-be kerüléshez!
Garamvári Gábor/Kísérleti Adás
Ezt most úgy veszem, hogy nem Toplak Zolinak címezted, hanem nekem. :) Köszönöm szépen a gratulációt!
VálaszTörlés