Szombaton esküvőt fotóztam, de közben jutott idő arra, hogy készítsek néhány képet magamnak is.
Előző bejegyzésemben leírtam, hogy nem sikerült bejutni a Brunszvik parkba, de nem adtuk fel mert elhatároztuk, hogy másnap visszamegyünk. Nem akartunk semmit a véletlenre bízni, ezért reggel 8-ra, a nyitásra érkeztünk meg. Ehhez persze szombaton korán kellett kelni, de mindent a cél érdekében. Ugyanaz az őr fogadott minket, aki előző nap oly sziorúan elutasított minket. Kifizettük a belépők árát és elindultunk felfedezni a parkot. Közben átszámoltam a pénzt, amit visszakaptam és észrevettem, hogy egy ezressel többet kaptunk vissza, mint kellett volna. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megtartom, kárpótlásként, hogy kétszer kellett leutaznunk, és így elégtételt vehetnék az őrön is. Aztán gyorsan elhesegettem ezt a kósza gondoltatot, és a sétánk végén visszaadtam az ezrest.
Aznaptól ígérték a meteorológusok, hogy elromlik az idő, és esők jönnek. Szerencsénk volt mert az esőt megúsztuk, igaz nem is volt olyan szép napos az idő, mint előző nap, de azért néha kikandikált a nap a felhők mögül. Végülis arra jó volt, hogy bejárjuk a terepet, és sétáljunk egy jót. Az épületekben nem voltunk mert azok később nyitnak, ha jól emlékszem 10 órakor.
Immedias res módjára vágjunk bele a közepébe. Martonvásárra mentünk, megnézni a Brunszvik parkot. Még soha nem jártam ott és hamarosan esküvői fotókat kell majd ott készítenem, szóval gondoltam jó lenne előtte felmérni a terepet. A gond csak az volt, hogy a park elég korán, fél hatkor bezár, és mi pont zárásra értünk oda. Sajnos a portás (vagy a parkőr?) rendíthetetlen volt, így csak kívűlről kukucskáltunk be szomorúan.
Gondoltuk ha már ekkora utat megtettünk, akkor ne legyen hiába, elindultunk autókázni konkrét cél nélkül. Végülis Ercsiben kötöttünk ki. Nem messze a hajóállomástól parkoltunk le, és elindultunk egy kis sétára. Megnéztük a hajóállomást, ahol néhány csónak ringatózott a vízen, illetve egy jet ski számított látványosságnak.
Ez így elég rövid lett volna még sétának, ezért nekivágtunk egy ösvénynek, ami egy sűrű, dzsumbujos bozótoson vezetett keresztül, és állítólag egy halastóhoz, egy focipályához, vagy a dunapartra lehet eljutni rajta. Ezt az információt két sráctól kaptuk, akik szintén akkor indultak ezen az ösvényen.
Eleinte kellemesnek tűnt a séta, aztán egyre több vérszívó jelent meg körülöttünk, sőt közvetlen rajtunk, ráadásként az ösvény sem akart végetérni. Kitartóak voltunk (sajnos a szúnyogok is) és egy leágazásnál lejutottunk közvetlen a partra, ahol néhányan békésen horgásztak. Megálltunk, hogy egy picit nézelődjünk, de azonnal elleptek a szúnyogok. Kénytelenek voltunk helyben futni és a kajainkkal össze-vissza kalimpálni. Elég fura látvány lehetett, ahogy a horgászok szép nyugodtan, mozdulatlanul ültek, mi pedig mögöttük őrülten kapálóztunk. Úgy döntöttünk inkább mozgásban maradunk és tovább haladtunk az ösvényen, ami egy időután ki is ért végre ebből a bozótosból. Teljessen kimentünk a faluból, és egy műúton kellett visszasétálni.
Menetközben ráakadtunk a halastóra is (lsd. első kép). Útközben készítettem még egy ablakos képet is :)
Hazafelé a 6-os úton szép volt, ahogy a nap egy felhő mögött ment le. Egy búzatábla volt a legalkalmassabb, hogy megörökítsem ezt a látványt.
Tegnap délután egy hirtelen ötlettől vezérelve kimentünk megnézni milyen is ez a Kopaszi gát. Többen beszéltek már róla, meg hallottam is innen-onnan, hogy átépítették, felújították az egész területet. Nem is ért minket csalódás, fantasztikusan megcsinálták az egész Lágymányosi öblöt, amit körülvesz a Kopaszi gát. Lehet jönni ide andalogni, sportolni, enni-inni, kultúráltan szórakozni, és természetesen fotózni.
Persze volt egy olyan hátsó szándék is a dologban, hogy fotós helyszínt kell keresnem öcsémék esküvői fotózásához. Eredetileg a Gödöllői Kastélyban lett volna, de végül olyan későn lesz vége a templomi szertartásnak, hogy a kastélyba már nem engednének be. A terepszemle után azt kell mondanom ez a helyszín teljesen megfelel esküvői fotók készítéséhez. Így valószínűleg lesz (vő)legény a gáton! :)
Egy szép, napos májusi szombat délután kilátogattunk a Ligetbe. Itt rendezték meg a Nők Lapja Családi Hétvégét. Sajnos a várakozáshoz képest, elég nagy csalódás volt. Persze volt minden, gyerekektől a felnőtekig mindenki találhatott magának valami programot, szórakozást, de mi valahogy mégsem tudtunk feloldódni. Eredetileg egy Müller Péter beszélgetésre szerettünk volna kiérni, de arról lekéstünk. Tettünk egy-két kört, hátha megfog valami, törénik valami izgalmas, ami felkelti az érdeklődésünket, de hiába.
A rendezvényről elmenekültünk, mondván, hogy csak úgy sétálgatunk a Ligetben. Végül kiértünk az 56-os emlékmű mögötti füves területre, ahol érdekes látvány fogadott minket. A terület közepén egy több méter magas vízsugár körül gyerekek és kutyák pancsoltak. Tökéletes fotótémának bizonyult, főleg a késődélutáni ellenfényben. Itt le is táboroztunk, előkerült a fényképezőgép, és jól megdolgoztattam.
No nem valami magyar fantasy filmre kell gondolni! :) Persze nem kizárt, hogy majd lesz ilyen, és Etyekwood-ban készítik el, ha már magyar vonatkozása van a dolgonak, na meg, hogy egy kicsit visszautaljak az előző bejegyzésemre, ahol a borral hoztam összefüggésbe Etyeket.
Na de rendesen eltértem a tárgytól! Vissza Pákozdra!
Gondolom Pákozdról mindenkinek az a bizonyos pákozdi csata jut az eszébe, ahol Jelasicsot elkergettük. Ha jól tudom még a törököket is megfutamítottuk ugyanitt kicsit korábban. Szóval akárhogy nézzük jeles hely ez a mi történelmünkben, de nem is történelem órát akarok itt tartani, csak folyton szerteágaznak a gondolataim.
Akkor vissza Pákozdra és a sárkányokhoz.
Most már elárulom, hogy sárkány eregetésről van itt szó, és nem is akármilyenről. Nagy, nemzetközi összeröffenés ez, ami nagy múltra tekint vissza. Nem csak a környező európai
országokból jönnek résztvevők, hanem még Japánból is. Szóval nem kis esemény ez. Az eget ellepik a különböző formájú, színű, méretű sárkányok. Valójában a sárkány nem is jó szó rá, mert volt ott a kis hablenánytól kezdve, a polipon át, Spongya Bob-ig minden. A résztvevők kora is teljesen vegyes volt, a néhány évestől az aggastyán korig. A program szerint nem csak szimpla, eregetésre volt kilátás, hanem komoly versenyekre, küzdelmekre. Az időjárás viszont nem volt túl kegyes mert végig borongós idő volt, sőt idővel az eső is megérkezett.
Volt egy hasonló című film (Bor, mámor, Provance), ahol központi szerepet kapott a bor, borászat, a vidéki élet. Hangulatos, romantikus film Russel Crow főszereplésével.
Már hetedik éve rendezték meg az Etyeki Pincefesztivált, ahova ha nem is a kezdetektől, de pár éve mindig ki szoktunk nézni párommal és Attila barátommal. Idén se volt ez másként. Mivel kocsival megyünk és a sofőr szerepét én szoktam betölteni, így a kóstolgatásból mindig kimaradok (na jó egy picit azért szoktam néha csalni). Egy üveg finom bort mindig hazaviszünk, amit még este a teraszon megiszogatunk és abból már én is kivehetem a részem. Idén finom kecskesajtokat is vettünk a borhoz. A bórkostolás mellett sok egyéb érdekes látnivaló is szokott lenni, na meg finom falatok is.
Nagyon divatos manapság a blogolás, én sem maradhattam ki belőle. :) Ez az igazság, nem akarom szépíteni a dolgot, egyszerűen csak gondoltam, én miért ne. Ezzel a bejegyzéssel én is elvesztettem a "blogos szüzességemet".
